AK PÉCS

Kőhalmi Endre vezetésével már 2021. óta működik az Art Kingdom Pécs, ahol kezdő és haladó táncosok is megtalálják helyüket!

ENDRÉRŐL

Endi pécsi származású, 2011-ben költözött Budapestre és kezdett el az Art Kingdomban és a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanulni. Tánciskolánk tanára immár 10 éve, valamint számos külsős egyesület workshopjainak vendégoktatója itthon és külföldön egyaránt.

Versenyzőként az AK Megacrew-jával, valamint az AK Side Effect csoporttal több hazai versenyt megnyert, illetve 1. helyezést szerzett a Hip Hop Unite Világbajnokságon 2016-ban, és a World of Dance Varsói állomásán 2019-ben.

Endre főleg a hiphop mai stílusait és afro behatású táncokat oktat, de előszeretettel kísérletezik elvontabb koncepciókkal is egy-egy project erejéig.

„Célom a magas szintű szakmai oktatás mellett egy olyan közösség létrehozása, amely befogadó mindenki számára, törődik a tagjaival, és ahol a diákok új kapcsolatokra, egy magabiztosságot és biztonságot adó helyre tehetnek szert”.

KEZDŐ / ALAPKÉPZÉS ÓRÁK

Kedd, Csütörtök 16.00-17.00

Az Alapképzés tanfolyamot ajánljuk mindazoknak, akik szeretnének egy jól bevált, szisztematikusan felépített képzési rendszer szerint fejlődni. Legyél akár teljesen kezdő, újrakezdő, más táncstílusból érkező, vagy egyszerűen csak olyan, aki nincs megelégedve az alapjaival, itt garantáltan meg fogod találni a mozgás örömét, és a saját utad! A hangsúly itt a táncok és mozgásformák elsajátításán, a jó hangulaton, és a tanítványok minél gyorsabb széles körű fejlesztésén van.

ritmusérzék fejlesztés
biztos táncalapok kialakítása
hip-hop táncok többféle stílusú alapjainak megismerése és elsajátítása
változatos koreográfiát tanítása minden hónapban
szórakoztató stílus gyakorlatok
minden órán alapos bemelegítés, nyújtás
fellépési lehetőség

FOLYAMATOS CSATLAKOZÁS lehetséges az év folyamán!

HALADÓ ÓRÁK

Kedd, Csütörtök 17.00-18.00

Az Art Kingdom mindig is nagy hangsúlyt fektetett a magas technikai színvonalra, a legújabb stílusok és trendek alapos tanulmányozására és átadására. Itt a nehezebb technikai szintű koreográfiák maximális elsajátításán, különböző video és verseny projectek megalkotásán van a hangsúly. A haladó/fellépő csoportot ajánljuk mindazoknak, akik már jártasak a hip hop mozgásformáiban, esetleg más stílusban több éves/magasabb szintű képzettséggel rendelkeznek, illetve mindazoknak, akik szeretnének dinamikusan, magasabb tempóban fejlődni/tanulni, videoprojectekben részt venni. Ha szeretnél fellépéni, vagy akár versenyezni, itt a helyed! 🔥🤟

minden órán tánc központú bemelegítés
dinamikus koreográfiák
hip-hop táncok széles palettája
fejlesztő és nehezített stílusgyakorlatok
ritmikai képzés
versenyzési lehetőség, videoprojectek
fellépési lehetőség

FOLYAMATOS CSATLAKOZÁS lehetséges az év folyamán!

KAPCSOLAT

E-MAIL

endrekkohalmi@gmail.com

CÍM

7626 Pécs, Búza tér 6/b, Pécsi Sasok Mozgásközpont, II. Emeleti terem

TELEFONSZÁM

+36 30 649 9565

REGISZTRÁCIÓ ENDRE PÉCSI TANFOLYAMÁRA

A táncórákra az űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni.

A táncórák helyszíne: 7626 Pécs, Búza tér 6/b, Pécsi Sasok Mozgásközpont, II. Emeleti terem

Telefonon is eléritek Endrét, ha érdeklődnétek a táncórákkal kapcsolatban: +36306499565

A táncórák időpontjai:
Kezdő órák:
Kedd és csütörtök 16:00-17:00
Haladó órák:
Kedd és csütörtök 17:00-18:00