Rólam:
Sümegi Barnabás vagyok, 27 éves, és 9 éves korom óta táncolok. Budaörsön kezdtem egy kisebb egyesületnél, majd 2012-ben kerültem a Black Time tánciskolához. A rengeteg verseny és tábor ráébresztett, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, így célul tűztem ki, hogy profi táncos leszek. A kitartó edzés és munka meghozta gyümölcsét: 18 éves koromra oktató lettem, saját csoportot indítottam, és elkezdtem megkereséseket kapni táncos munkákra, valamint workshopok tartására is. Azóta folyamatosan fejlesztem magam itthon és külföldön egyaránt. Rengeteg helyen megfordultam már mint táncos vagy tánctanár, világhírű koreográfusoktól tanultam, párbajokon indultam, megtanultam DJ-zni, és sok-sok gyereket, illetve felnőttet vezettem már be a hiphop világába. Jelenleg szabadúszóként tevékenykedem, és nagy figyelmet fordítok a freestyle gyakorlására és tanítására.
A kurzusról:
Ez a négyalkalmas kurzus kimondottan a freestyle-ról fog szólni. Különböző feladatokkal és gyakorlatokkal szeretnélek rávezetni benneteket, hogyan engedjétek el magatokat, és valósítsátok meg elképzeléseiteket improvizálás közben. Szó lesz a hiphopkultúráról, zenéről, technikákról és olyan fogalmakról, mint a groove, flow, izoláció, cypherezés vagy jammelés. Hasznos és fejlesztő lesz kezdő és haladó táncosoknak egyaránt. Sokat fogsz tanulni magadról, a félelmeidről, a kreativitásról és a szemléletmódról (mindsetről). Azoknak is ajánlom ezt a kurzust, akiket nem kimondottan érdekel az improvizálás, mert úgy gondolom, hogy a koreográfia-táncolásban és a koreografálásban is nagyon sokat segít, ha belelátsz a freestyle világába.
Barni all level hip-hop freestyle kurzusára már megnyílt a regisztráció!
A kurzus 4 alkalomból áll:
1. Április 14. 19:00-20:30
2. Április 16. 19:00-20:30
3. Április 21. 19:00-20:30
4. Április 23. 19:00-20:30
Az órákon órajeggyel is részt vehetsz (4000 Ft/óra). A teljes kurzus ára 10000 Ft.
A jelentkezéshez töltsd ki az alábbi űrlapot!