Kőrösi Roland

KŐRÖSI ROLAND

A táncos karrierem kezdete 2010 tavaszára nyúlik vissza. Ekkor szólt egy gimnazista osztálytársam, hogy menjünk el az újonnan nyílt hiphop csoportba Kiskunfélegyházán. Belementem, viszont csak mint nézőként indultam neki. Onnantól kezdve, hogy beléptem az órára magával ragadott és könnyen kedvenc programommá vált. Először hobbiszerűen, kezdtem, de az idő elteltével mindig többet és többet akartam. Ahogy leérettségiztem, és felkerültem a nagyvárosba,Budapestre, belekezdtem a Műszaki Egyetemi tanulmányaimba, majd 1 év bolyongás után végre megtaláltam az igazi helyet, magát az Art Kingdom-ot. A tánciskola és a vezetők által vált hobbiból, igazi szenvedéllyé a dolog. Rengeteg lehetőséget kaptam ez idő alatt, melyekkel igyeztem élni, és maximálisan teljesíteni mind az órákon, mind a versenyek, vagy egyéb rendezvények terén egyaránt. Ennek köszönhetően kaptam egy felkérést 2016 nyarán, hogy az Art Kingdom körét bővítve indítsak egy tanfolyamot Kiskunfélegyházán. Számomra ez volt a legnagyobb, ugyanakkor legmegtisztelőbb feladat. A csoportomnak igyekszek megadni minden olyan lehetőséget, melyeket anno én is megkaptam, illetve olyan technikát átadni, melyet pályafutásom során vezetőinktől, külföldi rendezvényen tanultam. Ezen felül fontos számomra az olyasfajta családias légkör megteremtése. ahol nemcsak, hogy összetartanak az emberek és érezni tudod a szeretet, hanem rengeteget tudsz inspirálódni és tanulni a másiktól, mert mindenki egy külön egyéniség, de ezek az egyéniségek egy egységet alkotva hoznak létre egy családot, úgy hogy az egyediség nem vész el! Ezt tartom jelmondatunknak. A tánc számomra mindent jelent, olykor kikapcsol, hangulatilag felhúz a mélyből, avagy segít túlvészelni egy nehéz időszakot. De ott van a másik véglet, amikor szimplán boldog pillanataimat tudom megosztani az emberekkel ilyesfajta formában. Számomra ami a legfontosabb az az önkifejezés, Néha ha szóban nem is, de a tánc mindig ott lesz nekem arra, hogy kommunikáljak az emberek felé, hogy adjak valamit magamból ami én vagyok.

Budapest